Szegeden egyesül újra a két Korea

2023. OKTÓBER 16.
Szegeden egyesül újra a két Korea hír képe

December 1-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában láthatja a közönség Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című abszurd játékát Tárnoki Márk rendezésében. A mai olvasópróbával kezdetét vette a hathetes próbafolyamat. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László az olvasópróbán elmondta, megfeszített tempóval indult az évad, és a lendületből továbbra sem vesz vissza a társulat –...

Szegeden egyesül újra a két Korea 1
Szegeden egyesül újra a két Korea 2
Szegeden egyesül újra a két Korea 3

Fotógaléria:

December 1-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában láthatja a közönség Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című abszurd játékát Tárnoki Márk rendezésében. A mai olvasópróbával kezdetét vette a hathetes próbafolyamat.

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László az olvasópróbán elmondta, megfeszített tempóval indult az évad, és a lendületből továbbra sem vesz vissza a társulat – már az idei negyedik bemutatójukra készülnek. A két Korea újraegyesítése nemzetközileg ugyan ismert és gyakran játszott darab, hazai színpadokon mégis ritkán látható. A színészek számára izgalmas feladat, jól érezhetik magukat ezekben a szerepekben, megmutathatják szakmai tudásukat, sőt új oldalukról is bemutatkozhatnak.

Tárnoki Márk rendező, a Szegedi Nemzeti Színház Művészeti Tanácsának tagja, kiemelte, a darab nem Koreáról vagy a politikáról szól, hanem arra utal a cím, hogy valami, ami összetartozik, egyszer csak két részre szakad. Megszűnik a közös valóság, a szereplők mindannyian mást gondolnak ugyanarról, abszurd helyzetek alakulnak ki.

Az előadás tizenhat önálló jelenetből épül fel, amit a látványvilág foglal keretbe, tesz egységessé. A mában játszódik, de nem lehet pontosan tudni, hogy hol, így általánosan közelíthetünk hozzá: bárkivel bárhol megtörténhet az, amit a színpadon látunk.

A zenei világ motivikussága szintén egységet visz az előadásba, amelyben széles társadalmi tabló elevenedik meg a különböző karaktereken keresztül a takarítónőtől a cégvezetőig. A színészeket több szerepben láthatjuk, ezért sok lesz az átállás, gyorsöltözés, így a színpadon és a színfalak mögött egyaránt dinamikus produkció várható.

Banner
Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Gyermekszereptől az aranydiplomáig: így lett Rácz Tibor a Szegedi Nemzeti Színház örökös csillaga hír képe
Gyermekszereptől az aranydiplomáig: így lett Rácz Tibor a Szegedi Nemzeti Színház örökös csillaga

Óvodásként került a reflektorfénybe, hatévesen már nyílt színi tapsot kapott. Rácz Tibor színművész nemrég vette át aranydiplomáját Budapesten.

Don Pasquale visszatér a Szegedi Nemzetibe hír képe
Don Pasquale visszatér a Szegedi Nemzetibe

Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperája, a Don Pasquale ismét látható Szegeden: december 19-től Toronykőy Attila rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével várja a nézőket, címszerepben a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel, Cseh Antallal és Kálmán Péterrel.

Munkatársat keresünk! hír képe
Munkatársat keresünk!

A Szegedi Nemzeti Színház öltöztető munkakör betöltésére középfokú iskolai végzettséggel rendelkező munkatársat keres.