Marcsa és Baracs Egerből – Két Ágoston, egy operett

Sokszor nézték már a másikat a színpadon, olykor még a szegedi szabadtérin is, most viszont mindketten ugyanazon a pódiumon állnak majd. Az Ágoston testvérpár, Katalin és Péter decembertől látható a Mágnás Miskában. 

Már nagyon fiatalon is játszottatok együtt, mi volt az első közös előadásotok? 

Ágoston Katalin: 2002-ben a Valahol Európában. Peti volt Csóró, én az egyik bandatag. Később különböző rendezésekben alakíthattunk más, egyre nagyobb szerepeket is a darabból. Bár együtt azóta nem játszottuk, mindig megnézzük egymást. Lehet, hogy 80 évesen is Valahol premiert nézhetek majd, mikor Peti már Simon Péter szerepét kapja, de az egri Gárdonyi Géza Színház előadása mérföldkő marad számunkra. 

Ágoston Péter: Abban a színházban nőttünk fel, a szüleink ott zenéltek. A My Fair Ladyben mind a négyen helyet kaptunk például: mi a deszkákon, ők a zenekari árokban. Akkor már körvonalazódott, hogy ezzel akarunk foglalkozni.  

Felnőttként is hasonló volt a helyzet?  

Ágoston Péter: Mikor a Pesti Magyar Színházban tag voltam, meghívták vendégként Katit egy darabra. Szinte mindenki benne volt a társulatból, én pont nem. Mindig elkerültük egymást.

Ágoston Katalin: Amikor leszerződtem a Centrál Színházhoz, megkaptam a Semmi pánik című Woody Allen-darab egyik fiatal szerelmesének szerepét, de nem tudták, ki játssza majd a páromat. Egy egyetemi vizsgán látták, majd ki is választották Petit. Mikor kiderült, hogy testvérek vagyunk, természetesen mást kellett keresniük, sok szempontból nem lett volna szerencsés, ha szerelmespárt játszunk együtt.

A Mágnás Miskában előre tudtatok a másikról? 

Ágoston Katalin: Tudtam, hogy terveznek operettet az idei műsorba. Mikor kiderült, hogy a Mágnás Miska lesz az, még nem volt szereposztás. Peti mondta, hogy meghívták a castingra, nem sokkal később pedig felhívott, hogy ő lesz Baracs. Viszont itt sincs közös jelenetünk, a második felvonás vége felé találkozunk majd a színpadon.  

Ágoston Péter: Olyan sokféle típusú színésznő van. Most kiderül számomra, milyen típusú a nővérem. 

Mindkettőtökhöz közel állnak a zenés műfajok, milyen pont egy operettben találkozni? 

Ágoston Katalin: Rengeteg gyerekkori emlékünk kötődik ehhez a műfajhoz. Egerben a szüleink sok operettben zenéltek, a Mágnás Miskában is, úgyhogy megnéztük, amikor csak tehettük.  

Ágoston Péter: Méghozzá ott két változatban is láttuk. Egyszer a 90-es években és egyszer a Csizmadia Tibor féle időszak alatt. Megtanultuk, hogy attól, mert zenés és szórakoztató műfaj, még tartalommal kell megtölteni.  

Ágoston Katalin: Budapesten rengeteg színház van, mindegyiknek megvan a saját arculata. Vidéken - így van Szegeden is - általában több lehetőség nyílik ugrálni a műfajok között. Vígjáték, dráma, musical, operett, gyerekdarabok egyaránt repertoáron vannak.   

Ha sokszor láttátok ezt a darabot előjött valaha is, hogy nagyon szívesen megformálnátok egy-egy karakterét?  

Ágoston Péter: Örültem, amikor megkaptam Baracs szerepét. Sosem lehet tudni egy próbafolyamat kezdetén, hogy mit vár tőlünk a rendezői koncepció, mit fogunk benne jelenteni. Talán ezért nem is érdemes ilyen “szerepálomszerű” vágyakat megfogalmazni. Persze bőven vannak olyan szerepek, melyekről azt gondolom, eltalálhatnának. 

Ágoston Katalin: Kiskoromban inkább a primadonna, Rolla bűvölt el, főleg a gyönyörű estélyi ruhái miatt. Most nagyobb színészi kihívást jelent Marcsa. 

Miben kihívás ez az operett?  

Ágoston Katalin: Ezen a nagyszínpadon nem mindegy, hogyan szólalunk meg, hogyan bánunk a hangunkkal prózában és énekben egyaránt. Közben táncolunk is bőven, amit bírnunk kell szuflával, és persze nem árt, ha egészségesek maradunk a bemutatóig.  

Ágoston Péter: Mindig az a kihívás, hogy amit csinálunk, hasson a nézőre. A Mágnás Miskáról kijelenthetjük, hogy egy „alattomos” anyag, mert észrevétlenül nagy aránytalanságokba lehet keveredni. Ezeknél a szerepeknél jelentős az egyedi beszédstílus, mozgáskultúra, emellett hevesek, szenvedélyesek. Mégis embereket kell ábrázolnunk a színpadon, nem rajzfilmfigurákat. 

Ágoston Katalin: Könnyen át lehet lépni a vicceskedés, a ripacskodás határát. Vigyáznunk kell, hogy mindennek megtaláljuk az igazságát, minden mondat mögött a szándékot.  

Ágoston Péter: Ha a néző úgy érzi, hogy annak, amit a színpadon lát, köze van az életéhez, akkor jól végezzük a dolgunkat. A Mágnás Miskában a szerelemtől az árulásig sok mindent láthat. 

Mi az, ami a legjobban visszaköszön belőletek a szerepetekben, amitől mondjuk más lesz, ha a ti szereposztásotokban nézik meg az előadást?  

Ágoston Péter: Úgy látom, Szélpál Szilveszter kollégám - a másik szereposztásban - sokkal letisztultabb, érettebb embert képzel Baracs mögé. Én egy csapongóbb, esendőbb, szorongóbb férfinak látom. Izgalmas, hogy mások vagyunk.  

Ágoston Katalin: Szeretem, hogy nincs két egyforma előadás. Ez dupla szereposztás esetén még inkább érezhető, ugyanazt a szöveget hallom mindkét Miskától, de más van a szemükben, a lelkükben, másból indulnak ki, nekem pedig arra kell reagálnom, amit éppen aznap kapok. Nem gondolom olyan szókimondó és karakán típusnak magam, mint Marcsa. Nem annyira tanult lány, de annál jobb megfigyelő, aki egy grófnak is a szemébe mondja a véleményét. Én megfontoltabb, talán bátortalanabb vagyok, viszont jó olyan szerepet kapni, ami különbözik tőlem. Meg kell értenem őt, ezáltal sokat tanulok magamról is.  

Ágoston Péter: A próbákon sokszor érzem Kati fogalmazásán, hogy önmagából keresi a szerep igazságát. Mivel egy gyerekszobából jövünk, ez nagyon szórakoztató.

Ágoston Katalin: Baracs vasútmérnök. Peti pedig születése óta vonatmániás. Kiskorában sokszor kiment az állomásra, a peronról nézte a vonatokat, integetett a mozdonyvezetőknek. Egyszer az egyik megkérdezte, fel akar-e ülni mellé. A következő pillanatban apukám integetett tehetetlenül a távolodó Peti után.