Figaro a Szegedi Nemzetiben házasodik
2026. NOVEMBER 3.
Wolfgang Amadeus Mozart egyik legnépszerűbb operája, a Figaro házassága kerül műsorra december 11-től a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, Szőcs Artur rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a teátrum énekkarának közreműködésével – különleges koncepcióval és látványvilággal.





Fotógaléria: Tari Róbert
A Figaro házassága az operairodalom egyik megkerülhetetlen alapműve, fülbemászó dallamait azok is ismerik, akik nem fogyasztanak rendszeresen operát, akik viszont kedvelik a műfajt és többször látták a darabot, azoknak is érdemes megtekinteniük a most készülő produkciót, ugyanis nem mindennapi rendezői koncepcióban lesz látható.
„A Szegedi Nemzeti Színházban törekszünk arra, hogy a klasszikus műveket mai módon, friss szemmel tudjuk bemutatni, ezért ehhez az előadáshoz is készült egy új fordítás: a Figaro házasságát magyar nyelven, Csákovics Lajos és Pál Tamás átiratában játsszuk” – mondta Barnák László főigazgató.
Szőcs Artur többször is rendezett már a Szegedi Nemzetiben, valamint lépett színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és ezúttal is örömmel érkezett a városba: „A feladat adott: december 11-ig az évad legjobb előadását kell megcsinálnunk – a csapat ehhez megvan, és higgyétek el, nagyon szép és különleges produkció lesz” – fogalmazott a rendező. A nézők gyakorlatilag két előadást láthatnak majd – egyet a színpadon, mai jelmezekben, egyet pedig kivetítve, korhű látványvilággal, a mű szövevényes alaptörténete ugyanis egy filmforgatás keretében elevenedik meg – nemcsak a színpadon, hanem a vásznon is.
Mindez rengeteg játéklehetőséget rejt magában, minden pillanatban leköti a nézők figyelmét, akiket a lenyűgöző zene mellett a díszlet és a jelmezek is segítenek majd a történet követésében.



