
Én és a kisöcsém
bemutató
NAGYSZÍNHÁZ
Tessék, csak tessék, folyvást, folyvást!
Itt lesz látható az év attrakciója!
Óriási fordulatokkal, kacagtató helyzetekkel, könnyfakasztó jelenetekkel, fülbemászó dallamokkal, daliás ifjakkal, lélegzetelállító hölgyekkel, nyaktörő táncokkal!
Én és a kisöcsém!
Operett a javából!
Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet tele van szerelemmel, humorral, szerelemmel, komédiába illő tévedésekkel, szerelemmel, utazással, szerelemmel, egy cseppnyi ármánnyal, szerelemmel, atyai aggodalmakkal, szerelemmel, féltékenységgel, szerelemmel, rengeteg dallal, tánccal, ja, és szerelemmel is!
Mindez az Önök kedvenc, szegedi társulatának előadásában!
A Jászai Mari Színház, Népház és a Szegedi Nemzeti Színház közös előadása.
Az előadás Eisemann Mihály jogutódjainak képviseletében a Hartai Zenei Ügynökség, Szilágyi László jogutódjainak képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség engedélyével jött létre.
Az előadásban elhangzó dalbetétek szövegírói Füredi Imre, Kellér Dezső és Mihály István, dalaik felhasználását az UMPA Ügynökség engedélyezte.
Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatta.
SZEREPOSZTÁS
Kelemen Félix – Gömöri Krisztián, Szegezdi Róbert
Kelemen Kató – Fekete Patricia, Sziládi Hajna
Vadász Frici – Ács Petra
Andersen Vilmos – Krausz Gergő
Doktor Sas – Polák Ferenc, Bánvölgyi Tamás
Doktor Vas – Rédei Roland
Zolestyák – Ottlik Ádám, Szívós László
Piri – Csorba Kata
Bözsi – Szilágyi Annamária
Végrehajtó – Somló Gábor
Mosolygó – Pálfi Zoltán
Mosolygóné – Molnár Erika
KÖZREMŰKÖDŐK
a Szegedi Nemzeti Színház tánckara.
ALKOTÓK
Dramaturg – Guelmino Sándor
Díszlettervező – Bátonyi György
Jelmeztervező – Papp Janó
Zenei vezető, karmester – Fülöp Dániel Erik
Hangszerelés, karmester – Gulyás Levente
Énekmester – Vajda Júlia
Koreográfus-asszisztens – Jónás Dzsenifer Éva
Súgó – Jánoska Zsuzsa
Ügyelő – Stefanik Sándor
Rendezőasszisztens – Fekete Marianna
Rendező-koreográfus – Király Attila
Ajánljuk még!

Szektor
Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

Gazdálkodj okosan!
Fábián Péter

A dzsungel könyve
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál