Pálfi Zoltán: Amit eldöntök, az úgy van, én ilyen pasi vagyok

Pálfi Zoltán 47 éve játszik, a háta mögött sok-sok nagy és kisebb szereppel, tévé- és játékfilmmel, rendezéssel. Az ünnepeltet kitüntetésekről és meglepetésekről, valamint sorsfordító döntéseiről is megkérdeztük. Szeged.hu interjúja.

– Mit szólt az elismeréshez? Hol van a helye az életében?

– Amikor szerepek kapcsán készült velem interjú, mindig járt az agyam, frappánsan nyilatkoztam, a Dömötör-gálán viszont annyira fel sem merült bennem, hogy díjat kaphatok, hogy se kép, se hang, semmi nem jutott eszembe, mit mondhatnék. Egyébként gálákra sem szoktam járni, ám itt ügyesen rábeszéltek, hogy ha Rácz Tibi is eljön, nem tehetem meg, hogy nem leszek ott. Különösen, mert Rácz Tibi tehet az egész pályámról, ő készített fel annak idején a színművészeti főiskolára. 

A város és a színház részéről olyan megható, hogy négy éve Kölcsey-díjat kaphattam, és most ezt! Farkas Ignác egykori főiskolai osztálytársamnak és kollégámnak írtam éppen, hogy nem gondoltuk volna 1977-ben, hogy történelem leszek ebben a városban. Érzésben nagyjából ugyanott van ez a díj, ez a hihetetlen boldogság, mint mikor felvettek a főiskolára. 

A másik ilyen fantasztikus érzés volt, amikor friss diplomásként Zalaegerszegen megkaptam a Vízkeresztben Malvolio szerepét.

– Beszéljünk a szegedi kezdetekről is!

– A Szél utcai óvodába jártam, aztán a Ságváriba, majd egy hihetetlen csavar következtében a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskolában érettségiztem. A hetvenes években iszonyú komoly klubélet zajlott Szegeden, a bátyám a KISZÖV-klubba járt le, én is követtem, és ott láttam a Minerva színjátszóit. 

Bejelentkeztem Teszáry Gábor akkori színpadvezetőhöz, aki Szajbély Misivel együtt rám legyintett, hogy beszélni se tudok, és tényleg hadartam meg zárt szájjal beszéltem, de ott ragadtam. Két évig ültem a fal mellett. Ott ismertem meg a későbbi feleségemet, sőt a jelenlegi páromat is. Egyszer aztán nem találtak embert az egyik szerepre, beugrottam és ott maradtam. Aztán Ignác barátomat és másokat szerződtette a szegedi színház, velem viszont Giricz Mátyás igazgató közölte, nincs hely. 

Egy év után felvett, bár lehet, tudta már, hogy nem ő lesz az igazgató. 1978-ban kerültem a Szegedi Nemzeti Színházhoz, amit akkor már Pál Tamás vezetett. És azóta, 47 éve vagyok a pályán, elképesztő. Amikor Ignác visszajött a főiskolai felvételiről, ami elsőre nem sikerült neki, engem inspirált, ha ő meg merte próbálni, miért ne tenném én is. Visszatekintve nem voltam tehetséges, szerintem azért vettek fel, mert pofátlannak tűntem. Nem voltam az, de olyan dolgokat csináltam. 

– A főiskoláról a Nemzeti Színházba, Zalaegerszegre, onnan pedig Debrecenbe és sok-sok évre Egerbe vezetett az útja. Azt is kérdezhetném, hogyhogy ilyen kitérő után visszatért Szegedre?

– A Nemzeti partnert keresett Hámori Ildikónak, ő látott engem az Ódry Színpadon, így kerültem hozzájuk, utána Ruszt József hívására Zalaegerszegen folytattam hála istennek, ahol három év alatt huszonöt bemutatóm volt. Még csak nem is nekem a legtöbb, hanem Rácz Tibinek, gyerekdarab, operett, musical, orosz realista. Aztán Debrecen következett, majd huszonhárom év Egerben. Tizenöt éve kerültem vissza Szegedre, és nem is akarok továbbmenni. Amikor Bodolay Géza és Juronics Tamás hívott, még csak vendégjátékot vállaltam, 2012-ben lettem tag Szegeden. 

– Kötelező kérdésünk: milyennek látja Szegedet?

– Imádom a várost, alig vártam, hogy visszajöhessek. Egy város ilyen legyen, van benne minden, rengeteg esemény van, de gyalog minden elérhető, troli és villamos jár. Kis túlzással szinte fájt a hiánya. 

– Érdekes, mert csodaszép városokban élt és játszott, sőt Egerben rendezett is. A rendezésben mi vonzotta?

– Sokáig úgy gondoltam, kevés vagyok hozzá. Most is így gondolom, nem vagyok rendező, hanem színész, aki az ösztöneit, tapasztalatait próbálja meg átültetni színpadra. A rendezés fantasztikus dolog, sokkal több, mint mikor színpadon vagyok! A legkisebb produkcióban is legalább tizenöt embert koordináltam, egyébként is szeretem kézben tartani a dolgokat, de mindig a kollégákra támaszkodva, hiszen ez egy társasjáték. Hívtak azóta többször rendezni, de nemrég négy éven belül volt két infarktusom és két gerincműtétem, azóta sokkal kevesebb a türelmem, és ennek senkit nem szeretnék kitenni. 

A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.