Színre lépnek a Teljesen idegenek

2026. JANUÁR 27.
Színre lépnek a Teljesen idegenek hír képe

Paolo Genovese világszerte nagy sikernek örvendő filmje, a Teljesen idegenek elevenedik meg a Kisszínházban.

Színre lépnek a Teljesen idegenek 1
Színre lépnek a Teljesen idegenek 2

Fotógaléria: Tari Róbert

A mozikban és a színházakban egyaránt népszerű keserű komédiát március 27-től, Barnák László rendezésében láthatja a szegedi közönség.


A mai olvasópróbával elindult a Teljesen idegenek próbafolyamata. A keserédes humorral fűszerezett színdarab Paolo Genovese 2016-os nagysikerű olasz filmje alapján készült, amelynek az elmúlt 10 év alatt számos változata látott napvilágot a világ mozivásznain és színpadain – a magyar filmadaptációt BÚÉK címmel láthatták a nézők.

 

Az ismert történet szerint egy baráti társaság tagjai egy közös vacsora alkalmával kirakják az asztalra a mobiltelefonjukat, és megállapodnak, ha bárkinek jelez a készüléke, ki kell hangosítani, hogy együtt hallgassák meg a hívásokat, együtt olvassák el a bejövő üzeneteket. Természetesen az értesítések folyamatosan jönnek, a szereplők pedig rádöbbennek, hiába gyerekkori barátok vagy éppen házastársak, mégsem ismerik egymást.

 

„A darab tele van vidám, humoros helyzetekkel, mégis keserű íz marad az ember szájában. Mélyebb történet annál, mint hogy pusztán azon szórakozunk, hogy más emberek titkai kiderülnek” – mondta a rendező, Barnák László főigazgató. A dinamikus jelenetek gyorsan követik egymást a sodró lendületű produkcióban, miközben egyre több titokra derül fény és fokozódik a feszültség, a közönség egyre több kapcsolódási lehetőséget talál a szereplőkkel, akik rettegnek attól, hogy más fénytörésben fogják látni őket a barátaik, miután lelepleződtek.

 

Ezt a kettősséget erősíti a Barnák László és a színház produkciós vezetője, Polgár Péter által megálmodott látvány is: egy leddel kirajzolt, átlátható, stilizált tér, amely éles ellentétben áll a karakterek titkolózásával. A szövegkönyvet Varsányi Anna dolgozta át Sediánszky Nóra fordítása alapján, a jelmezeket pedig a színészekkel együtt fogják személyre szabni az alkotók. A társulathoz vendégművészként csatlakozik A szentből már ismert Sárközi-Nagy Ilona, valamint két gyerekszereplő, Bakonyi Dorka és Borka Zenke Abigél.

 

„A darabban fekete dobozként hivatkozunk a telefonunkra, ami a valóságban is helytálló kifejezés: benne van az egész életünk, az emlékeink, rajta keresztül tartunk kapcsolatot, melyekről gyakran kiderül, hogy felszínesek” – fogalmazott a rendező, és kitért arra is, az előadás hatására a nézők is elgondolkodhatnak majd a saját titkaikon, erkölcseiken, morális normáikon. Izgalmas produkció várja a szegedieket.

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
YouTube
Banner
További hírek
A legjobb dramaturg díját kapta Zsigó Anna és Koltai M. Gábor a Szegedi Nemzeti Színház Marica grófnő-előadásáért  hír képe
A legjobb dramaturg díját kapta Zsigó Anna és Koltai M. Gábor a Szegedi Nemzeti Színház Marica grófnő-előadásáért

Átadták az Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a Marica grófnővel június 18-án vendégszerepeltek a szegediek.

Lezárta 2025/26-os évadát a Szegedi Nemzeti Színház hír képe
Lezárta 2025/26-os évadát a Szegedi Nemzeti Színház

A mai társulati üléssel hivatalosan véget ért a Szegedi Nemzeti Színház 2025/2026-os évada, a munka szeptemberig a színfalak mögött, illetve a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékokon folytatódik.

A 2025/2026-os színházi évad Dömötör-díjasai hír képe
A 2025/2026-os színházi évad Dömötör-díjasai

A 2025/2026-os színházi évad díjazottjai:

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS