Múltba vesző, sokkoló sorstragédiákhoz és a másik emberhez vezet Az ajtó

Bravózva ünnepelte a közönség a szerencsés csillagzat alatt született péntek esti kisszínházi premieren Az ajtó szereplőit, különösen az Emerencet alakító Fekete Gizit és a Szabó Magdát életre keltő Szilágyi Annamáriát.

Szeredás Emerenc figurája olyan szerep, amit a filmváltozatban eljátszani az Oscar-díjas Helen Mirrennek is méltó kihívás volt. Nem kevésbé színészt próbáló feladat a színpadon sem: tengernyi a szöveg, a kétórányi intenzív jelenlét egy fiatal művésznek is megterhelő. 

Mondhatnánk, hogy Fekete Gizi csakúgy, mint Helen Mirren, a királynők és a nagy drámai hősnők specialistája, de legutóbb már Orbánnéként is megmutatta, hogy a személyiségétől távoli figurákat is sikerre tudja vinni. Most az utca cirokseprűs királynőjét kelti életre, aki kissé mogorva, zárkózott, akaratos figura, de igyekszik mindenki útjából elsöpörni a bajt.

„A Szentírásban egyetlen rokona van Emerencnek, a bibliai Márta, hiszen az élete szüntelen segítés és munkálkodás” – fogalmaz Szabó Magda, aki 1987-ben megjelent önéletrajzi ihletésű regényét egyfajta gyónásnak szánta. Fekete Gizi Emerence egy kihalófélben lévő öregasszony típus valós figurákból összegyúrt esszenciája. Ha a fiatalabbak már nem is, az ötven pluszos nézők többsége bizonyára ismert még hasonló nőalakokat, akik világégések tapasztalatain túl mintha egy görög sorstragédia lapjairól előlépve élték volna az életüket. Csakúgy, mint Emerenc: mély emberismereten és mérhetetlen élettapasztalaton alapuló megfellebbezhetetlen ítéletekkel, megingathatatlan meggyőződésekkel, nem ismerve el önmaga felett sem istent, sem embert. „Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam” – írja Szabó Magda Emerencről, akinek épp ezt a konok és magabiztos mindentudását erősíti fel szépen Fekete Gizi pazar alakítása.

A Kossuth-díjas, ünnepelt írónő megformálását meglepetésre Szilágyi Annamáriára bízta Barnák László. Remek döntés volt, mert a színésznő nagyszerűen tudott élni a lehetőséggel, és megmutatta, őt sem lehet beskatulyázni, nem csupán vérbeli komika, hanem mély érzésű, nagy tragikaként is elsőrangú. Miközben búvópatakként a Szabó Magdára annyira jellemző finom humor is végigkíséri az előadást, a csöndek, a bensőséges párbeszédek és a drámai pillanatok dominálnak. Elsősorban a két kiváló színésznő érdeme, hogy szinte szikrázik köztük a feszültség, és az érzelmi hullámvasutat is megmutató, felfokozott játékuk szinte azonnal beszippantja a publikumot.

Szabó Magda férjét, az íróként kevésbé felkapott és sikeres Szobotka Tibort Borovics Tamás szórakozott professzornak mutatja, aki igyekszik jó képet vágni ahhoz, hogy felesége egy sztárszerző, akinek lábai előtt hever az irodalmi élet. Jók a többiek is. Csorba Kata remekel a pikírt zöldséges kofa, Sutu szerepében, Tánczos Adrienn hitelesen hozza a megtépázott idegzetű, madárszerű Polettet, Gömöri Krisztián nagyszerű Emerenc fontoskodó, okoskodó unokaöccseként. Bánvölgyi Tamás játssza a szenvtelen orvost, Rácz Tibor a rezignált, öreg Brodaricsot. Betegség miatt az Alezredes szerepében a premieren Barnák László ugrott be.

Varsányi Anna egyszerűségükkel is beszédes jelmezeket álmodott, elég egy hófehér gallért adnia a mindig feketében mutatkozó Emerencre, hogy érzékeltesse: mennyire fontos számára a várva-várt találkozó, amihez megtévesztésképpen még munkaadói lakását is kölcsönkéri. Stadler Ferenc a drámai csúcspontokat felerősítő fényekkel segített filmszerűen hatásossá tenni az üres térben zajló jeleneteket.

A teljes kritika a Szeged.hu oldalán.

>> Fotó: Iványi Aurél / Szeged.hu