Megjelent Somló Gábor negyedik kötete, ezúttal a verseit adták ki

2019. JÚLIUS 21.
Megjelent Somló Gábor negyedik kötete, ezúttal a verseit adták ki hír képe

Immár negyedik kötete jelent meg Somló Gábornak. A színész elmesélte történetét, de azt is, mit csinált a nyáron, s mik a tervei a következő színházi évadban. A könyvhéten debütált Somló Gábor Önéletversek című kötete, a Somogyi-könyvtár megtelt érdeklődőkkel, hiszen a színész dedikálta is a példányokat, s a felolvasás sem maradt el. A közönség persze a színész pályafutása iránt is érdeklődött. Ez...

Immár negyedik kötete jelent meg Somló Gábornak. A színész elmesélte történetét, de azt is, mit csinált a nyáron, s mik a tervei a következő színházi évadban. A könyvhéten debütált Somló Gábor Önéletversek című kötete, a Somogyi-könyvtár megtelt érdeklődőkkel, hiszen a színész dedikálta is a példányokat, s a felolvasás sem maradt el. A közönség persze a színész pályafutása iránt is érdeklődött. Ez a negyedik kötetet, ezt megelőzte még két verses kiadvány és az Öltöző, ami krokikat, színeseket, és színdarabját tartalmazza. – 20 éve íródtak ezek, mondhatnám nagyképűen Somló-összesnek – magyarázta a színész. – Belezsúfoltam a munkáim nagyját, mivel több verseskötetet nem tervezek kiadni. Ha úgy tetszik kiírtam magamból mindent ezen a területen. Most egy visszatekintő köteten gondolkodom, ami összefoglalja a 34 szegedi évem. Úgy tervezem, felkeresem régi kollégáimat. Ha ők nem vállalják a közös visszaemlékezést, akkor saját kútfőből kell megoldanom. Ahogy én emlékszem a dolgokra, mivel sok igazgatóváltást életem meg a Szegedi Nemzeti Színházban pályám során. Persze nem botránykönyvre kell gondolni – tette hozzá. Több könyvbemutatóra is van igény, sokan szeretnék megismerni az Önéletverseket, amely 80 alkotást tartalmaz: szerelmest, letargikusat, vidámat és gyerekeknek szólót. Ősszel a Közéleti Kávéház vendége lesz a színész, de Miskolcra is elutazik – ott is kíváncsiak a kötetre. Pozitívak a visszajelzések. – Évente egyszer játszom, most az írás lesz a fő irány, a színház pedig a hobbi. Persze nem lehet rögtön abbahagyni. Vannak szerepek, amit nem játszhatnak fiatalok – mesélte a színész. Jövőre egyébként Szegedre érkezik Peller Károly, aki a népszerű operettet, a Mágnás Miskát hozza el a közönségnek. Somló Gábort is láthatjuk majd decembertől a darabban. – Biztos nagy sikere lesz, Oszvald Mária is Szegedre érkezik miatta. Örülök, hogy én is szerepelhetek a darabban – mondta. Nem tétlenkedik, elvégre hatszoros művészolimpiai bajnok. Idén először átúszta a Balatont. Tudomása szerint ő volt az egyetlen vidéki színész, rajta kívül csak pár fővárosi fiatal próbálkozott, és a 60 év feletti korosztályból is kevesen képviseltették magukat. Egész nyáron úszik, jövőre is készül, hogy javítson 3 óra 57 perces idején. Nem szabad elkényelmesedni – vallja. Már régóta nem vállal nyári fellépéseket, ez az idő a feltöltődésé. Ennek ellenére felkeresik, most igent is mondott az Akropolis Táncegyüttesnek, hogy felvezesse műsoruk alatt a jeleneteket. Mivel a Balatonátúszás alatt rendezték a műsort, előre elkészített hangfelvételekkel dolgoztak. Forrás: Délmagyarország
Kövessen minket!
Instagram
Facebook
YouTube
Banner
További hírek
A legjobb dramaturg díját kapta Zsigó Anna és Koltai M. Gábor a Szegedi Nemzeti Színház Marica grófnő-előadásáért  hír képe
A legjobb dramaturg díját kapta Zsigó Anna és Koltai M. Gábor a Szegedi Nemzeti Színház Marica grófnő-előadásáért

Átadták az Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a Marica grófnővel június 18-án vendégszerepeltek a szegediek.

Lezárta 2025/26-os évadát a Szegedi Nemzeti Színház hír képe
Lezárta 2025/26-os évadát a Szegedi Nemzeti Színház

A mai társulati üléssel hivatalosan véget ért a Szegedi Nemzeti Színház 2025/2026-os évada, a munka szeptemberig a színfalak mögött, illetve a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékokon folytatódik.

A 2025/2026-os színházi évad Dömötör-díjasai hír képe
A 2025/2026-os színházi évad Dömötör-díjasai

A 2025/2026-os színházi évad díjazottjai:

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS