Kovács Vanda, A dzsungel könyve Bagirája: Szegednek otthonszaga van

A gyulai születésű színésznőnek több szempontból is különleges ez a szerep. Egyrészt egyik titkos álma valósult meg azzal, hogy a Nagyszínházban léphet fel, másrészt sosem vett még részt kettős szereposztásban. Bagiráról és Szegedről is megkérdezte Kovács Vandát a Szegedi Tükör.

– Hogyan találta meg ez a szerep? A rendező, a főigazgató kereste meg?

– A szívem csücske a Szegedi Nemzeti Színház. Színművészeti főiskolás koromban a Sztárcsinálók című produkciónkat meghívták a Kisszínházba, úgyhogy ez a mostani az első „megjelenésem” a Nagyszínházban. Van kötődésem is a városhoz, hiszen a testvérem itt él és dolgozik. Gyulán születtem. Korábban és az utóbbi években is sok előadást láttam mind a színházban, mind a szabadtérin. Titkos álmom volt, hogy nagyon-nagyon jó lenne egyszer itt dolgozni, ezzel a remek társulattal.

– És ki volt a gondolatolvasó?

– Felvettem a kapcsolatot a színházzal, és a Barnák Lászlóval leültünk beszélgetni. Felvetődött, hogy ebben a decemberi–januári időszakban mit csinálok, de akkor még nem tudtam, hogy miért is kérdezi. Aztán egyszer csak megcsörrent a telefonom.

– Így kell megvalósítani az álmokat.

– Igen, tenni kell értük. Nagyon boldog voltam, vagyok. Éppen Az ajtó című előadást néztem meg Szegeden, és utaztam vissza Csobánkára, ahol élek, amikor a főigazgató felhívott, és felajánlotta Bagira szerepét.

– Mi az első emléke A dzsungel könyvéről?

– Nagyon erős élményem a gyerekkoromból, amikor otthon diafilmen a falra vetítve nézzük Maugli történetét, és mivel még nem tudtunk olvasni, anyukám meséli nekünk.

– Milyen a szegedi Bagira?

– Widder Kristóf rendezővel, aki egyben koreográfusa is az előadásnak, nagyszerű és izgalmas együtt dolgozni. Fiatalos, lendületes, új elképzelésekkel teli produkciót hozott létre. Bagira, a fekete párduc egy díva. Nagyon nyugodt, ugyanakkor veszélyes és kiszámíthatatlan. Talán épp a nyugodtságából adódóan soha nem lehet tudni, hogy mi a következő lépése. Humorral teli „nő”, aki tudja, mikor, kinek, mit és hogyan kommunikáljon ahhoz, hogy elérje a céljait. Anya, nő, díva, barát. A nőiességnek minden kis íze, színe benne van.

– Közel áll önhöz?

– Igen, abszolút. Nagyon jó ezt megélni és átadni.

– Bagira beszél, mozog, énekel, táncol a színpadon – ez nagy kihívás. Hogyan lehetett erre felkészülni?

– A pályám elején, amikor a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem, sok zenés produkcióban vehettem részt, nagyoperettektől kezdve musicalekig. Amikor ilyenfajta terheltség alatt vagy, más lesz a kondíciód is, összetetten más. Körülbelül harminc éve futok rendszeresen, és bár ez a műfaj más erőnlétet követel, megvolt hozzá a kondícióm. Mivel zenés produkcióról van szó, újra elkezdtem énektanárhoz járni, amit nagyon élveztem, és itt is sok támogatást kaptam Vajda Júliától és Kardos Gábortól. Az előadásban minden szerep le van kettőzve. Én először dolgozom így. Csorba Katával a legnagyobb harmóniában tudtunk együtt gondolkodni Bagira szerepéről. A szegedi színház társulata egy nagyon-nagyon erős csapat, és igazi megtartó erő.

– Csobánkán él, Dunaújvárosban és Pesten is játszik. Ingázni kényszerül?

– Egyébként igen, de most januárban ideálisabb helyzetem volt, mert nem kellett ingáznom. Leköltöztem Szegedre erre a próbaidőszakra.

– Gyerekek is játszanak a darabban. Milyen velük az együttműködés?

– Három srác lett kiválasztva a kis Maugli szerepére. Mindhárman fantasztikusak, annyira lazák és vagányak. Inspiráló a jelenlétük.

– Miben más gyerekközönségnek játszani?

– Ez egy családi előadás, ami azért is csodás, mert a gyerekek azonnal reagálnak mindenre, és ez a felnőtt közönséget is oldja. Mindig örömteli, ha reagál a közönség, hiszen az nekünk is visszajelzés, hogy jönnek és velünk vannak a történetben.

– Mennyire babonás premier vagy előadás előtt?

– Babonás nem vagyok, de megvannak a magam rituáléi az előadások előtt.

A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.

>> Fotó: Chikán Erika