Interjú Taletovics Milánnal

Taletovics Milán 24 éve csatlakozott a Szegedi Nemzeti Színház társulatához, azóta számtalan alkalommal láthatta a közönség a színpadon kezdetben táncos, majd énekes szerepekben. Az idei évadtól karvezetői feladatokat lát el, ezekről beszélgettünk:

Pontosan mióta erősíted a Szegedi Nemzeti Színház társulatát?

2000-ben kezdtem dolgozni a színházban statisztaként, illetve kezdő táncosként. Gyerekkoromban versenytáncoltam, és szerettem volna ezt továbbfejleszteni. Színpadi tánc tagozatra jelentkeztem a Tömörkény István Gimnáziumba. A mesterem meglátta bennem, hogy a színházban a helyem, engem pedig beszippantott ez a világ, és emiatt a versenytáncot abba is hagytam.

És elkezdtél énekelni.

Igen, nem sokkal ezután. 2001-től folyamatosan benne voltam a produkciókban kisegítő táncosként, majd 2004-ben, ötödéves koromban, felvettek a tánckarba. Ezt követően, párhuzamosan a tánckari státuszommal, elvégeztem az énekművész-tanár szakot a Szegedi Tudományegyetemen Andrejcsik István növendékeként. Ekkor átigazoltam az énekkarba, miközben folyamatosan játszottam kisebb prózai szerepeket, 2010-től pedig inkább énekesként, többnyire operákban és operettekben.

Tudatosan tervezted így a pályádat?

A versenytáncos múltamnak köszönhetően tudtam, hogy sok műfaj közel áll hozzám, amit színpadi táncosként kamatoztathatok, de mivel gyerekkoromban több hangszeren tanultam játszani – zenészcsaládból származom –, gyakorlatilag zenésznek neveltek, és sokan mondták, hogy a hangommal is érdemes lenne foglalkoznom. A színpadi táncos múltamból énekesként is profitálok, a mozgásom fontos kifejezőeszköz, a testemmel kompozíciókat tudok erősíteni vagy cáfolni. Ezt a komplex, színpadi gondolkodást tanítom is a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban.

A pedagógusi tapasztalataidat is kamatoztatod az énekkar vezetőjeként?
Hogyan képzelhetjük el ezt a munkakört?

Abszolút. Össze kell tartanom 32 szólista kvalitásokkal rendelkező, tehetséges embert. Az énekkar 95%-a diplomás énekművész, a többiek pedig hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Az én feladatom az ő koordinálásuk a szó legjobb értelmében, illetve az integrálásuk egy produkcióba. Továbbá az új darabok betanítása és a korábbiak felelevenítése, a repertoár szinten tartása és mindemellett rengeteg adminisztratív dolog. Rendszerben kell látnom és összehangolnom, ki, mikor, mit, hogyan szeretne próbálni az énekkarral, és ezek közé kell beszúrnunk a karpróbákat.

Ezek alapján sok az átfedés a tanári feladataiddal, csak itt felnőttekkel dolgozol, és a nézők értékelik a teljesítményeteket.

Igen, van ennek egy szép íve, hogy az iskolában leendő énekművészeket képzek, a színházban pedig velük dolgozom, ezért is döntöttem úgy, amikor lehetőség adódott, hogy megpályázom az állást. Az előző karigazgatóval szorosan, harmonikusan működtünk együtt, beleláttam a folyamatokba. Az eddigi tevékenységeim során sikerült olyan kapcsolatot kialakítanom a kollégáimmal, hogy adnak a szavamra, olykor még esetleg tanácsot is kérnek, felépült köztünk a bizalom.

Kívülről nézve mindez nem pusztán megkönnyíti a munkádat, hanem talán elengedhetetlen is ebben a pozícióban. A lendületed sodorja magával a kollégáidat is?

Fontos, hogy a vezetőséggel együtt fenn tudjuk tartani az emberek motivációját, ehhez megfelelő munkakörülmények, együttgondolkodás szükséges – erre törekszünk. Mindig nagyon komolyan álltam a munkához, szeretek dolgozni, folyamatosan képzem magam. Komoly segítség továbbá, hogy jól ismerem a csapatot, az igényeket és a felmerülő megoldandó feladatokat is.

Ezt a hozzáállást, gondolkodásmódot adod át a tanítványaidnak is?

Igen, mert a színpadi lét azon múlik, hogy belátható időn belül valaki képes-e fejlődni. A színpadon is egyre több mindenhez kell értenünk, erre tart a világ, ehhez muszáj alkalmazkodnunk. Az a sok módszertani tudás, amelyet táncosként, énekesként, hangszeres művészként, színpadi emberként megtanultam, mind hasonló, átjárható és könnyen motiválhatok vele a pedagógiai programomban. Jó példákat hozhatok, hogy az énekes így csinálja, a táncos úgy csinálja és így tovább, a végén pedig színpadi gondolkodás lesz belőle.

Ha ennyi emberrel dolgozol együtt, időnként ütközhetnek a vélemények, de említetted, hogy együttgondolkodásra törekszel. Ez hogy néz ki a gyakorlatban?

Nagyon szeretem a szakmai vitákat a munkatársaimmal és a növendékeimmel egyaránt, kifejezetten örülök, ha nem értünk egyet. Ha én meg tudom győzni arról, hogy nincs igaza, tanítottam, ha ő győz meg engem, akkor én tanultam. Valaki biztosan fejlődik. A szakmai vita előrevisz.

Az eddigiek alapján rendkívül céltudatos vagy. Karvezetőként mi az elsődleges célod?

A karigazgatói tevékenységem során az a célom, hogy folyamatosan tudjunk fejlődni, a szakmai értékeket maradéktalanul megőrizzük, és mindezt úgy hozzuk közel a néző igényeihez, hogy be tudja fogadni az adott művet. Ehhez komplexen kell gondolkodni, magas színvonalú, élvezetes előadásokat létrehozni.

Ugyanolyan szenvedéllyel beszélsz az éneklésről, a táncról és a hangszeres játékról. Van olyan terület, amelyik mégis közelebb áll hozzád?

Elsősorban énekművésznek gondolom magam, de a képzettségem miatt hangsúlyosan bekapcsolódik a többi terület is, és nem biztos, hogy szét kell ezeket választani. Az ének, a tánc, a próza, a hangszeres játék egy produkcióban mind ugyanazt a célt szolgálja, ugyanolyan fontos, ezért inkább színpadi szakembernek nevezném magam.