„Föl Szegedre” – interjú Ottlik Ádámmal

A Szegedi Nemzeti Színház közönsége a Rokonokban, Kardics Soma, a Takarékbank vezérigazgatója szerepében láthatta először Ottlik Ádámot, aki az idei évadtól állandó tagként csatlakozott társulatunkhoz. A rá váró feladatokról beszélgettünk:

Először is illik megkérdeznem, hogy hogy érzed magad Szegeden?

Vártam ezt a kérdést, remekül, köszönöm, egyébként korábban már a Szegedi Szabadtéri Játékon is színpadra léptem két alkalommal. Az utóbbi időben nagy volt a jövés-menés, nem találtam igazán a helyemet, dolgoztam Pécsett, Budapesten… nehéz időszak volt. Nagyon jó most itt lenni. A város élhető, a szakmai, szellemi közeg és a társulat is nagyszerű. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, nem le-, hanem felszerződhettem Szegedre.

Hogy talált rád ez a lehetőség?

A koronavírus-járvány idején Szikszai Rémusz barátomat hívtam fel azzal, hogy munkát keresek, ő pedig javasolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Szegedi Nemzeti Színházzal. Így kerültem vendégként a Rokonokba, majd Barnák László főigazgatóval beszélgettünk a jövőmről, a terveimről – egyébként pont az öltözőben egy próba után – és őszintén megmondtam, hogy szívesen ideszerződnék, az idei évadtól pedig, legnagyobb örömömre, ez meg is valósult.

Milyen volt az első közös munka a társulattal?

Nagyon régen éreztem ezt a flow-t, amit itt, és hogy jókor vagyok jó helyen. Szakmailag, emberileg, minden szempontból. Ideális, konfliktusmentes próbafolyamat volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az elkészült produkció pedig szerintem önmagáért beszél, rendkívül erős előadás.

A visszajelzések alapján a nézők szerint is.

Pedig nehéz igazodni a mostani színházbajárási szokásokhoz, igényekhez. Ahhoz, hogy sokan úgy mennek színházba, mint moziba. Délután eldöntik, és megveszik a jegyet az esti előadásra.

Ha van még jegy, itt azonban célszerű előregondolkodni.

Igen, és – főleg ahhoz képest, hogy más városokban mi a helyzet –, nagy szériákat játszunk.

Említetted, hogy a Rokonok próbafolyamata jó élmény volt számodra. Mesélsz Az eltört korsóról is?

Az is egy kifejezetten jó, bár terheltebb próbafolyamat volt az évad kezdetekor, telitalálatnak érzem a szereposztást, mindent. Nagyon szeretem azt az igényességet, ami ebben a színházban van. Az előadások itt egyben összművészeti alkotások is. Minden esetben pontosan kitalált és megvalósított a látványvilág, ami rengeteget tesz hozzá a produkciókhoz. Segítjük egymást a jelmez- és díszlettervezőkkel, és természetesen a rendezőkkel, jó így, együtt kitalálni a figurát, és ebben lubickolhatunk.

Milyen típusú szerepekben, feladatokban lubickolsz igazán? Van-e olyan műfaj, amelyik közelebb áll hozzád?

Mindent eljátszom, nem adtam még vissza szerepet. Az utóbbi években főleg zenés feladatokat kaptam, öt évet a Budapesti Operettszínházban is töltöttem. Ha lehet ezt mondani, az említett két prózai szerep ezek után szinte üdítő. Nekem az a fontos egy szerepben, hogy legyen benne mit játszani. Ha ez megvan benne, nem számít, hogy még énekelünk vagy ugrabugrálunk is hozzá, a lényeg, hogy hiteles legyen.

Miben láthat még téged a szegedi közönség?

Visszatérve a zenés műfajhoz, A mosoly országa című Lehár-mű a következő bemutatóm, Csang nagybácsit formálom meg. Komoly zenei igényesség keretében ebben is van bőven játszanivaló, ráadásul a mai napig érvényes problémákra is reagál a darab: két távoli kultúrában játszódik a cselekmény, és ebben az egyik oldal részéről én képviselem a hagyományt és a hatalmat.