Elhunyt Nagy László

2023. ÁPRILIS 24.
Elhunyt Nagy László hír képe

Elhunyt Nagy László a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, társulatunk Örökös Tagja. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányait követően egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte. 1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős...

Elhunyt Nagy László a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, társulatunk Örökös Tagja.

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányait követően egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte.

1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős teátrum eddigi utolsó, teljes felújítása.

Mind az opera műfajában, mind pedig a próza terén jelentős sikereket ért el Pál Tamással, Oberfrank Gézával, később Gregor Józseffel, illetve Sándor Jánossal és Ruszt Józseffel együttműködve.

Ő invitálta a társulathoz Imre Zoltánt, aki önálló tagozataként létrehozta a Szegedi Balettet, a ma önálló társulatként működő Szegedi Kortárs Balett elődjét.

Rövid újságírói kitérőt követően 1995 és 2007 között az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot vezette.

2007-ben útja ismét a Szegedi Nemzeti Színházba vezetett, ahonnan 2012-ben ügyvezető igazgatóként vonult nyugdíjba.

Munkája elismeréseként – egyebek mellett – kiérdemelte a Pro Theatro Díjat, az Alföld Turizmusáért Díjat, Csongrád Megye Alkotói Díját, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, valamint a Dömötör-életműdíjat.

Nagy Lászlót életének 75. évében érte a halál.

A Szegedi Nemzeti Színház társulata szerettei gyászában osztozva megrendülten búcsúzik Tőle!

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Banner
További hírek
Támogassa adója 1%-ával a Szegedi Nemzeti Színházat hír képe
Támogassa adója 1%-ával a Szegedi Nemzeti Színházat

A Szegedi Nemzeti Színház ebben az évadban is színvonalas előadásokkal biztosítja a kulturális kikapcsolódást.

Reneszánsz thriller a Szegedi Nemzetiben hír képe
Reneszánsz thriller a Szegedi Nemzetiben

A Szegedi Nemzeti Színházban kezdetét vette a felkészülés a 2025/26-os évad utolsó bemutatójára: William Rowley és Thomas Middleton klasszikusa – reneszánsz thrillere – az Átváltozások Koltai M. Gábor rendezésében, április 17-től, a Kisszínházban lesz látható két véres és vicces részben.

Nagyszabású Verdi-remekmű a Szegedi Nemzetiben hír képe
Nagyszabású Verdi-remekmű a Szegedi Nemzetiben

Az évad harmadik operabemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház: a Jancsi és Juliska, valamint a Don Pasquale után Verdi utolsó – mégis elképesztő életkedvvel és játékossággal megírt – virtuóz remekművét, a Falstaffot láthatja a szegedi közönség a Nagyszínházban március 13-tól, Tárnoki Márk rendezésében.