Egy fizikatanár operaénekes – Interjú Szélpál Szilveszterrel

A Szegedi Nemzeti Színház frissen szerződtetett magánénekesével, Szélpál Szilveszterrel Dinyés Dániel beszélget pályájáról, céljairól és közeljövőbeli feladatairól. Egy olyan énekes arcéle rajzolódik ki, akinek életét nemcsak a művészet, de a pedagógia is kitölti, de egészen másképp, mint ahogy ezt velejéig művész embertől várnánk.

– Meséld el nekem, hogy aki zenész családban nő fel, hogy köt ki fizikatanárként?
– Édesapám oboatanár, sokáig zenélt a Szegedi Nemzeti Színház zenekarában, a testvérem pedig harminc éven át oboista volt az Operaházban, így ismerve a színházi világot, lebeszéltek arról, hogy én is ezzel foglalkozzak, de már általános iskolás koromban tudtam, hogy szeretnék énekelni.

– Hangszeren tanultál játszani?
– Oboatanár, illetve zeneiskolai igazgató apával a gyereknek nem volt kérdés, hogy tanuljon zenélni… A zongorát választottam, aminek nagyon örülök, mert szerintem emiatt alakult ki tisztességes hallásom. Hat évig zongoráztam, gimnazistaként pedig elkezdtem menőzni a gitárral.

– Csajozni is kellett. Te viszont már egészen fiatalon, kisgyerekként énekelni akartál.
– Annyira, hogy általános iskolában szoprán szólamot énekeltem az énekkarban.

– Nálad mikor jelentkezett a „droghatás”? A legtöbb énekes életében van egy pont, amikortól kezdve biztosan tudja, hogy az énekléssel szeretne foglalkozni, mert anélkül nem tud élni.
– Nekem nincs ilyen konkrét élményem, folyamatosan alakult ki. Természetes volt, hogy koncertekre jártunk, imádtam a komolyzenét, mindig jelen volt az életemben.

– A kórus volt a mozgatórugó vagy az egyéni éneklés?
– Az egyéni éneklés, ami egyébként úgy jött az életembe, hogy gimnazistaként nyári munkát kerestem, a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerettem volna statisztálni, de édesapám megkérdezte, hogy ha énekelni szeretnék, akkor miért nem az énekléssel próbálkozom? Elmentem egy meghallgatásra, és be is hívtak kisegítésre a Carmenbe, a következő színházi évadban pedig a Szegedi Nemzeti Színház Faustjába énekkari kisegítőnek. Minél többet álltam színpadon, annál inkább vágytam rá.

– Akkor hogy lettél fizika tanár?
– Mindenáron énekelni akartam, el is kezdtem tanulni, a zeneművészeti karra akartam jelentkezni, de a tanáraim azt mondták, hogy mivel férfi hangról van szó, nem tudni, mennyire fog megerősödni, milyen irányba fordul a hangfajom és hangszínem. Mivel a férfi hang úgyis később érik be igazán, ezért belefér, hogy valami mást is tanuljak, másik diplomát is szerezzek.

A teljes interjú a PAPAGENO oldalán olvasható.