Lear program képe

Lear

továbbjátszás

NAGYSZÍNHÁZ

Szegedi Kortárs Balett

táncdráma

BEMUTATÓ: 2023. ÁPRILIS 28.

Kizökkent az idő…, ahogy Shakespeare-nél szokott. De, míg Hamlet azzal a bizonyossággal lép a színpadra, hogy általa még helyretolható – Lear az első pillanatban elveszti a csatát. Nem fokozatosan fog széthullani; az egykori nagy király és magabiztos férfi egyetlen pillanat alatt semmisül meg, amikor imádott felesége sírba száll. Darabbéli útja innen csak tántorgás a végső nyughely felé. Hangulat ingadozásai, átkai, dührohamai, de még kétségbeesett kapaszkodási kísérlete is lányaiba – mind a pótolhatatlan űrrel magyarázhatók. Képtelen tovább a kormányzásra; így válik a birodalom felosztása kényszerűvé. Nincs előre eltervezettség és racionális döntés, csak kapkodó improvizálás.


A Lear a szeretethiány és szeretetéhség drámája. A sóvárgásé, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Ez hatja át minden szereplő életét. Elsőként mindjárt a címszereplő királyét, aki számára rémisztően új ez a hiány, mert sziklaszilárdságú bizonyossága a kölcsönös szeretettségben épp a szemünk láttára lett semmivé. Glosterét, aki azt hiszi, kitörölhető fattyú fia (Edmund) emlékeiből a mellőzött gyermekkor, és család-egyesíthető báty és fivér. Alban hercegét, akiből asszonya (Goneril) csalárdsága láttán úgy szivárog ki a szerelem, mint ökölbe szorított ujjaink közül a homok. Az egyetlen boldog Reganét, aki majd ezzel a boldogsággal, férje, Cornwall halálával fizet a Gloster ellen elkövetett merényért. Kentét, aki a jó szolga megtestesítőjeként ezredszer is visszatér, hogy száműzve, megtagadva, álruhában kövesse a Gazdát, Leart, s csak kicsivel élje túl, amikor annak szíve örökre megáll. A pártütő fattyúét, aki saját testvére által megsebezve, ajkán „Edmund mégis szeretve volt” sóhajjal adja ki a lelkét. A testvérpárbajból győztesen kikerülő Edgarét, aki mindvégig kétségbeesve figyeli korábban szerető apjuk indokolatlan elhidegülését. S végezetül a legkisebb lányét, Cordeliáét, aki negédes szavak helyett tetteivel akar szeretni. Zabolázatlanul, lázadón, öntörvényű szeretetnyelven, amihez Lear számára nincs olvasat.


Így lesz „a többi néma csend”. De ez már újra a Hamlet, egy másik Shakespeare.


Táncolják:

Lear király – Csetényi Vencel

Kent gróf – Czár Gergely

Gloster gróf – Echéry-Pataki András

Edgar, Gloster fia – Vincze Lotár

Edmund, Gloster törvénytelen fia – Francesco Totaro

Alban fejedelem, Goneril férje – Kiss Róbert

Cornwall fejedelem, Regan férje – Füzesi Csongor

Goneril, Lear lánya – Bocsi Petra

Regan, Lear lánya – Diletta Savini

Cordelia, Lear lánya – Miriam Munno

Lear feleségének szelleme – Letizia Melchiorre

Vérbanyák – Diletta Ranuzzi, Desirée Bazzani, Nyeste Adrienn


Zene – John Dowland: Flow my tears, In darkness let me dwell, Preludium, What if a day, Phantasia

           Henry Purcell: O let me weep, Cold song, Remember not ’Lord’ our offences, Dido’s lament

Zenei munkatárs – Dobri Dániel

Zenei effektusok – Hrencsjár Alex

Animáció – Zengo

Dramaturg – Szokolai Brigitta

Fény – Szabó Dániel

Jelmez – Bianca Imelda Jeremias

Díszlet – Juronics Tamás

Szcenikus – Tóth Kázmér

Díszlet kivitelezés – Scabello

Koreográfus asszisztens – Nier Janka


Koreográfia: a Társulat

Rendező: Juronics Tamás


Juronics Tamás – művészeti vezető

Echéry-Pataki András – igazgató


16 éven felülieknek ajánljuk!

kb. 1 óra 45 perc, egy szünettel
Lear 1
Lear 2
Lear 3
Lear 4
Lear fotógaléria képe 4
+14 kép

Fotógaléria:

ALKOTÓK

Közreműködő – 

ELŐADÁSOK
Lear

2026. OKTÓBER 6.

KEDD

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Lear

2026. OKTÓBER 7.

SZERDA

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Kövessen minket!
Instagram
Facebook
YouTube
Ajánljuk még!
Szektor program képe
saját előadásNAGYSZÍNHÁZ

Szektor

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

Átváltozások program képe
továbbjátszásKISSZÍNHÁZ

Átváltozások

Thomas Middleton - William Rowley

Kulcskeresők program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Kulcskeresők

Örkény István