
Szőke színésznő egy fekete komédiában
Peter Schaffer komédiájában a világítás éppen ellentétes a valóságossal. A Black Comedy jó része áramszünet idején játszódik, amikor azonban a színpad világos. A történet normál fényviszonyoknál kezdődik, amikor viszont a szabályok szerint teljes sötét van. A Szegedi Nemzeti Színház januárban kezdte próbálni a darabot, de a bemutatóra csak októberben kerülhetett sor. Benkó Bence és Fábián Péter...
Tovább
Száz életből egyet – beszélgetés Barnák Lászlóval
Barnák Lászlót színészként és rendezőként, illetve a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójaként és a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjeként ismerheti a nagyközönség és a szakma. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy mindkét szülője hallássérült. Színházigazgatóként több alkalommal is megszólalt már nálunk, de arról, milyen volt siket szülők gyermekeként felnőni és mindez hogyan hatott...
Tovább
Michel de Ghelderode: Barabbás
Amikor idén tavasszal még javában tombolt a járvány, a Szegedi Nemzeti Színház művészei a kulisszák mögött akkor is azon dolgoztak, hogy örömet szerezzenek a színházbarátoknak. Munkájuk eredményét, Szegezdi Róbert színművész rendezésében Michel de Ghelderode Barabbás című darabját 2021. szeptember 27-től hallhatja a közönség hangjáték formájában a teátrum Youtube-oldalán. Szegezdi Róbertnek ez...
Tovább
Állást ajánlunk!
A Szegedi Nemzeti Színház férfi szabótárba varrodai munkatársat keres. A szakmai önéletrajzot borítékban, 2021.12.23-ig kérjük a Szegedi Nemzeti Színház portájára (6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 1.) eljuttatni. A borítékon kérjük feltüntetni: „Férfi szabó munkakör”....
Tovább
RITMUS ÉLETRE-HALÁLRA
Színész és szerep nagy találkozásának lehet tanúja a közönség Szegeden, a Kisszínházban, ahol Medveczky Balázs az Élet–ritmusra című monodrámában egy megszállottan doboló autisztikus kamaszfiút alakít. A Szegedi Nemzeti Színház ebben az évadban már a második magyarországi bemutatót tartotta a Kisszínházban, ahol Martin McDonagh abszurd komédiája, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog után december...
Tovább
„Ez nem lehetett volna másképp” – interjú Cseh Antallal, a Szegedi Nemzeti Színház művészével
Dinyés Dániel Cseh Antallal, a Szegedi Nemzeti Színház művészével készített interjút. – Miért van az, hogy nem szoktál nyilatkozni, alig lehet rólad találni bármit az interneten? – Azt érzem, hogy mi saját magunkat kiadjuk a színpadon, ami pedig megmarad, az legyen az enyém. – Ezt nagyon tudatosan kezeled, de a pályádat tekintve, a mostani tudásoddal, van olyan, amit már másképp csinálnál? – Nincs...
Tovább
Novellaíró pályázatot hirdetett közösen a Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál
Fiatalok és idősek írásait egyaránt várják a Faktor Terminál és a Szegedi Nemzeti Színház közös Szegedszombat című pályázatára, amelynek keretében a szegedi boszorkányperek legendájának feldolgozását tűzte célul Schermann Márta, Gimesi Dóra és Kállai Ákos. A beküldött pályaművekből az évad második felében hangjáték, színdarab és film is készül. A Faktor Terminál alkotócsapat Schermann Márta...
Tovább
Elismerő szakmai díjat kapott Tóth Ágnes jelmeztárvezetőnk
Gratulálunk Tóth Ágnes kollégánknak a Magyar Teátrumi Társaság szakmai díjához! Ági 38 éve szolgálja a Szegedi Nemzeti Színház Társulatát és azon keresztül a hazai színházi életet. Az elmúlt évtizedek alatt a jelmeztár és az öltöztetőtár vezetőjeként alázatosan és odaadóan dolgozott együtt a legnevesebb tervezőkkel, rendezőkkel, egyúttal segíti a pályakezdő művészek munkáját. Problémamegoldó...
Tovább
Nagy Imre Erik (1954-2021)
Életének 68. évében elhunyt Nagy Imre Erik zeneszerző, karmester, zenepedagógus. 1976-tól 1984-ig korrepetitorként, majd 1989-ig karmesterként volt a Szegedi Nemzeti Színház opera társulatának tagja. Szegedi színházi időszaka alatt mintegy 2000 előadást vezényelt. 1989–1999 között külföldön dolgozott. A Scala Musical Theater karmestereként Németországban, Ausztriában, Svájcban,...
Tovább