Sziládi Hajnánál a tanulás sosem áll meg

Imádja A vágy villamosát, Blanche szerepét érett felnőttként szívesen eljátszaná. Szereti a klasszikusokat, de azt sem bánja, ha olykor új köntösbe bújtatják őket a rendezők. Szeged a szívéhez nőtt, a helyi közönség pedig már egy éve láthatja őt a deszkákon. Sziládi Hajna mesélt, immár társulati tagként.

- Hogyan alakult ki a színház szeretete nálad?

- Az irodalom szeretete jelent meg először, sokáig íróként képzeltem el magam. Szerepelni is szerettem mindig, az általános iskola vége felé már elkezdtem mesemondó versenyekre is járni, ott volt először sikerélményem. Akkor éreztem először, hogy érdeklem az embereket, ha beszélek. Persze mindig fontosnak tartottam, hogy az általam kitűzött célt elérjem, teljesítsem a magam számára állított kihívásokat, legyen az verseny vagy bármi. A budapesti Madách Imre Gimnáziumban már jártam színjátszókörbe, de végül esztétikát és művészettörténetet kezdtem el tanulni az ELTE-n. Közben naponta jártam színházi előadásokra. Nagyon szerettem a bölcsészkart is, mégis a színház világa felé húzott a szívem, így már első évben felvételiztem a Kaposvári Egyetemre.

- Milyen meghatározó találkozásod volt a Szegedi Nemzeti Színházzal, amiért úgy döntöttél, itt szeretnéd eltölteni a gyakorlati éved az egyetem végén?

- Elsős kaposvári egyetemistaként jártam először Szegeden, a THEALTER egyik workshopján vettem részt. Amellett, hogy nagyon élveztem, már akkor is rácsodálkoztam, mennyire jó lehet itt élni, dolgozni – szerelmes lettem a városba. Az egyetemen a szaktársaim közül sokan Kaposváron maradtak az utolsó évükben, többen pedig Pécsre mentek.Mikor szembejött velem a castingfelhívás, amit Barnák László és Horgas Ádám hirdetett, próba szerencse alapon nem tétováztam. Így visszaemlékezve minden várakozásomat felülmúlta az a nap, mivel a végén már Ágika voltam a Tótékban. Szeptemberben itt kezdtem az évadot még egyetemistaként. Ritka, hogy pályakezdőként ennyi lehetőséget kapjon valaki, mint én itt, épp ezért szerencsésnek érzem magam.

- Tóték Ágikájaként kezdtél, de a tavaszi mesedarabban, a Világszép Nádszálkisasszonyban és Alföldi rendezésében is láthattunk. Milyennek élted meg az első éved itt?

- Mindegyik remek feladat volt. A XIV. Renét emelném ki még. Igaz, nem új bemutató, csak egy szerepet vettem át, de számomra fontos munka volt. Jólesett, hogy beugorhattam, éreztem: bíznak bennem. A Tótékat egy családias próbafolyamat jellemezte, a Renében pedig többen szerepeltünk, sokan az új színészek közül, sokakat a felújító próbák alatt ismertem meg. Sajnáltam, hogy keveset játszottuk, mert kellemes élményként éltem meg. Egyébként az összes prózai előadást megnéztem az előző évadban, és természetesen ez most se lesz másként. Imádok beülni próbát nézni, közben folyamatosan újat tanulok a nagyoktól. Még akkor is, ha nem állok a színpadon.

- Hogy telik eddig ez az évad, immár társulati tagként, friss diplomával a kezedben?

- Elég sűrű volt a szeptember. Kezdődtek az Időfutár próbái Barnák Lászlóval, a kamasz Hanna szerepébe bújtam, aki egy nagyon szerethető, vagány karakter. Közben ki kellett szakadnom egy hétre a 15 éves kiskamasz bőréből, mivel a Bulgakov darab hivatalos premierjére is készültünk Alföldi Róberttel, ami megint egy teljesen más világ. Mivel idén is lesz hasonló tantermi előadás, itt megemlítenék egy tavalyi munkát, amit Barnák Lászlóval, Kállai Ákossal és Krupp Bencével, volt hallgatótársammal készítettünk. A Sirályt dolgoztunk fel, ott Nyinaként láthattak egy jelenetben a középiskolások. Nagyon más egy tanteremben állni, mint a deszkákon, de mint mindennek, ennek is megvan a maga tanulsága. A diákok nyitottak voltak, azt láttuk, ki vannak éhezve arra, hogy véleményt formálhassanak. Az idei előadás témája pedig az elnyomás lesz.

- Milyen most már hivatalosan is szegedinek lenni?

- Szeged sokkal jobban tetszik, mint Budapest. Tele van élettel, mindig van mit csinálni, mit felfedezni, de közben van egy lazább hangulata a fővároséhoz képest. Imádom, hogy van víz, a Tisza-parton sétálni mindig nagyon jó. Sokat jártam strandolni is nyáron a Szikire. Emellett imádok enni és szerencsére egy külön kulináris naplót írhatnék Szegedről, a halászlétől kezdve a süteményekig.