Szereti a halászlevet és a focit a szegedi színház új tagja: Vatamány Atanáz

A 28 éves Vatamány Atanáz új tagként érkezett a Szegedi Nemzeti Színházba. Két szerepre már felkérést kapott: Székely János történelmi drámájában, a Caligula helytartójában és Paolo Genovese keserű komédiájában, a Teljesen idegenekben. Mindkettőt azonban csak az évad második felében, jövőre mutatják be. Hogy mit csinál addig? Megkérdeztük, mint ahogy arról is, szereti-e a szegedi halászlét.

– Olyan érdekes a neve, mintha egy Lázár Ervin meséből lépett volna elő. Bizonyára mindenki megkérdezi, honnan származik, de engem is érdekelne.

– Édesapám görögkatolikus pap, a származásunknak semmi köze nincs a görögökhöz, viszont az Atanáz görög eredetű név. Nálunk a fiúk kaptak ilyen különleges nevet a családban: az öt testvérem Krisztina, Konstantin, Dorina, Miron és Szofia.

– Görögkatolikus pap az édesapja, a budai ciszterci gimnáziumban érettségizett, mi vitte a színészi pálya felé? 

– Sokáig nem gondoltam rá. Érettségi után jártam két évet a Bartók konziba magánének szakra, és valahogy ott kezdődött az egész. Onnan bekerültem a Madách Színházba, egy énekkaros szerepbe, és az volt az első élményem a színházzal. Szerepelt abban a darabban egy azóta már számomra nagyon fontos színész, Pál András, aki a Radnóti Színház tagja. Vele beszélgettem, ő mondta, hogy minél többet járjak színházba, mert nagyon fontos, hogy kialakuljon az ízlésem. Húsz-harminc előadást néztem meg havonta. Valóban nagyon sokat segített, hiszen rengetegféle előadást láttam, végül jelentkeztem a Színműre. Másodjára vettek fel, addig jártam a Pesti Magyar Színiakadémiára egy évet. Így alakult a színészi pálya, de gyerekkori álmom sosem volt. Mindig nagyon érdekelt viszont a klasszikus éneklés, vagyis az opera, hiszen a zene gyerekkoromtól része az életemnek, mert nálunk a szertartásokat végigénekeljük. Ettől függetlenül nagyon vonz a prózai színház. Sőt, most afelé kacsingatok eggyel jobban, meg akarom nézni azt a világot is, miközben vannak előadásaim, amikben továbbra is éneklek, szóval azt sem adom fel.

– Szabadúszó volt, most társulathoz csatlakozott. Miért?

– Tavaly végeztem a Színművészeti Egyetemen, és valóban, azóta szabadúsztam. Fél éve az osztályból heten, fiúk megalakítottuk a Sicc Production független társulatot, velük hoztunk létre előadásokat. Szeged úgy jött, hogy egyrészt sokat hallottam róla az itt játszó osztálytársaimtól, Fekete Patriciától, Polák Ferenctől és Turi Pétertől. Meg a „kis osztályfőnököm”, vagyis az osztályfőnökeim utáni ember volt öt évig az egyetemen Koltai M. Gábor, közel áll hozzám az ízlése, és ahogyan dolgozik. Mivel ő az itteni színház művészeti tanácsának tagja és itt rendez, nekem biztosíték arra, hogy ez a színház rendben van. Amikor úgy éreztem, szeretnék egy társulathoz tartozni, kipróbálni a kőszínházi létezést és egyben elkerülni Budapestről, egy pillanatig sem gondoltam, hogy egyenes út vezet ide és évados szerződést kapok. E-mailben megkerestem vagy tíz-tizenkét színházat, és reméltem, hogy egy-egy előadásra meghívnak és megnéznek. Erre jött ez a szegedi meghívás, és nagyon-nagyon megörültem neki.

– Két szerepet is kapott: Székely János történelmi drámájában, a Caligula helytartójában játssza Júdást és Paolo Genovese keserű komédiájában, a Teljesen idegenekben Leo szerepét. Mindkettőt viszont csak az évad másik felében, jövőre. Mit csinál addig?

– Mostantól kezdve a szegedi színház rendelkezésére állok, és amit szeretnének, azt megcsinálom. Emellett a független társulatunk is megvan, azzal is lesz tennivaló. Abban különben Turi Peti is játszik. Tavaly is úgy volt, hogy húha, egész évben nem lesz dolgom, aztán hirtelen öt bemutatóm lett a második félévben. Annyira kiszámíthatatlan minden, hogy már nem vagyok hajlandó pánikba esni, és azon keseregni, hogy jaj, nincs munkám, mert valahogy tényleg mindig lesz.

– És az milyen lesz, amikor a főigazgató fogja rendezni a Teljesen idegenekben? Az nem egy félelmetes érzés?

– Nem tudom. Félelmetes Barnák László?

– Nem tudom, engem sose rendezett.

– Nem szabad, hogy érdekeljen, az igazgató rendez-e engem, vagy sem, mert az független kell legyen attól, hogy én miként dolgozom. Abban bízom, hogy meg fog teremtődni az a laza légkör, amiben mindenki azt csinál, amit szeretne, vagy amihez ért, és nincs olyan nyomás, hogy ki rendez. 

– Fábián Péter nagy sikerrel elindította a Kacsa hírszínházi sorozatot, amiben lehet improvizálni. Erre is vállalkozna?

– Abszolút kapható vagyok mindenre. Bármennyire is azt gondolom, hogy valami nehéz lehet vagy nem tudom, de attól függetlenül vonz, mert valahogy abban hiszek, hogy minél többet kipróbálok, annál előrébb jutok, annál tapasztaltabb leszek, annál sokszínűbb, szóval minden új dolog érdekel, amit ki lehet próbálni. Valóban meg akarom tapasztalni a társulati létezésnek mindenféle faját, módját, tehát ha már itt vagyok, akkor kihasználom a lehetőségeket, tényleg komolyan.

A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.