Különös zenei házasság a Kisszínház új bemutatója: háromszáz év a korkülönbség az egy estén játszott két kisopera között

Egy háromszáz évvel ezelőtt íródott tragikus szerelmi történetet bemutató operát és egy kortárs, humorban bővelkedő zenei kísérletet egy estére párosított össze a Szegedi Nemzeti Színház. A Kisszínházban pénteken este mutatják be a két kisoperát, a Dido és Aeneast, valamint a Négyhangú Operát Göttinger Pál rendezésében.

A különös zenei házasságból született estet tavaly decemberben mindössze három hét alatt állította színpadra Göttinger Pál, akinek az idei szezonban a Bohémélet után ez már a második operarendezése Szegeden. A járványveszély azonban közbeszólt, a bemutató végül több mint tíz hónapot csúszott.

A két művet esténként egy rövid, alig félórás szünet választja majd el egymástól, a valóságban azonban háromszáz év telt el a két opera születések között.

Az egyik egy ízig-vérig barokk darab, a XVII. században alkotó angol mester, Henry Purcell főműve, míg a másik egy kortárs amerikai szerző, Tom Johnson 1970-es években született, egyfelvonásos stílusbravúrja, a Négyhangú Opera.

Míg a barokk kisopera egy tragikus szerelmi dráma, ami a szívünkhöz igyekszik szólni, addig a másik egy vígjáték, ami leginkább a rekeszizmainkat igyekszik majd megdolgoztatni. Valójában semmi közös nincs bennük, ha csak az nem, hogy mindkettő angol nyelven született.

Purcell Dido és Aeneas című operája a trójai háború után játszódik Karthágóban. Egy kibontakozó gyönyörű szerelmi történetet zúznak ketté gonosz túlvilági hatalmak. Az 1689-ben született opera története szerint a trójai háború után Aeneas és emberei elmenekülnek az elpusztított városból és hosszú hányattatás után Karthágóba kerülnek, ahol a hős és a királynő, Dido egymásba szeret. Ám a kibontakozó gyönyörű szerelmi történetet ketté zúzzák a gonosz túlvilági hatalmak. Egyikük – Merkur képében – utasítja Aeneast, hogy hajózzon Itáliába. A hős ezt szomorúan veszi tudomásul, de elhagyja Karthágót, Dido pedig szerelmi bánatában végez magával.

A zenetörténet egyik legemlékezetesebb búcsú áriája, villódzó kórusok, varázslók, matrózok és nagyszabású táncjelenetek tarkítják az operát. Purcell életteli barokk muzsikája tölti meg szenvedéllyel ezt a végzetes szerelmet. Mind a mai napig ez a legnépszerűbb angol opera.

Egészen más az operaest másik darabja, az 1970-es években született, egyfelvonásos stílusbravúr, a Négyhangú opera. Az idén 81 éves kortárs amerikai szerző, Tom Johnson alig ötven perces kisoperájának szereplői az énekes társadalom közismert figuráinak karikatúrái.

A 20. századi operaparódiában nagyon fontos szerepet kap a humor. Klasszikus dramaturgiával rendelkező történet helyett az énekesek gondolatvilágába pillanthatunk be: feltárulnak a titkos gondolatok, érzések, vágyak.

A teljes cikk a szeged.hu oldalán olvasható.