Dobszay Péter: „Operakarmesterként nagyobb rugalmasságra van szükség”

A Szegedi Nemzeti Színház saját előadással készül az idei Szegedi Szabadtéri Játékokra: Donizetti népszerű vígoperáját, a Szerelmi bájitalt mutatják be augusztus 10-én. Az operát a színház zeneigazgatója, a Junior Prima-díjas Dobszay Péter vezényli, akit az elmúlt évadról, a készülő előadásról és az operakarmesterségről is kérdeztünk.

– Az első évadodat töltötted a színházban. Hogyan értékelnéd az elmúlt hónapokat?
– Nagyon élménydús évünk volt, három operát és egy nagyoperettet mutattunk be. Puccini Manon Lescaut-jával kezdtünk októberben, aztán jött A mosoly országa decemberben. Tavasszal Donizetti két egyfelvonásos operája volt műsoron, a Rita és A csengő. Tulajdonképpen bemutatóértékkel bírt a Pomádé király új ruhája is, amit ugyan Toronykői Attila már máshol is rendezett, de egyrészt nálunk más volt a formája az előadásnak, másrészt nagyzenekarral adtuk elő.

Az Operatagozat szempontjából tehát nagyon gazdag évet zárunk, és nekem nagy öröm, hogy egy ilyen jó adottságú társulatot ismertem meg. Ez a Drámatagozatra is igaz, akikkel egy beállás révén a Hegedűs a háztetőn-előadásban tudtam közösen dolgozni.

– Donizettinek kiemelt szerepe van a műsorstruktúrában?

– A csengőt és a Ritát kicsit más szempontok alapján választottuk ki, mint ahogyan a Szerelmi bájitalt, de az biztos, hogy az operatagozat olyan adottságú művészekből áll, akikhez a bel canto technika és Donizetti világa nagyon is illik. Remekül képzett, friss hangok vannak a társulatban, és humoros vénával is rendelkeznek.

– A Szerelmi bájital kiválasztása is ez alapján történt, vagy voltak más szempontok is?

– Az egyik szempont valóban a szereposztás volt, mert mind Adina, mind Nemorino szerepe olyan, amivel meg tudjuk mutatni a társulatunk tagjainak erősségét. A két főszerepben Horák Renátát és Tötös Rolandot lehet majd hallani. Úgy alakult, hogy Belcoréra és Dulcamarára vendégművészeket kértünk fel, de Cseh Antal ezer szállal kötődik a Szegedi Nemzeti Színházhoz, és Bognár Szabolcs is fellépett idén a Pomádé királyban. Ebben az operában az Énekkar is szép szerephez juthat.

Ezenkívül olyan darabot szerettünk volna választani, ami illik az Újszegedi Szabadtéri Színpad miliőjéhez. Szándékosan nem egy súlyos tragédiát, hanem egy virtuóz vígoperát kerestünk. A Szerelmi bájital egy szórakoztató jellegű, nagyrészt szabadtéren játszódó darab, ami sziporkázó zenéjével egy könnyed, olaszos estét ígér a nézőknek.

– Milyen tanulsága van a darabnak?

– Annak ellenére, hogy vígoperáról beszélünk, nagyon átgondolt a dramaturgia, és a szereplők közötti viszony is emberibb és természetesebb, mint amit az ember elvárna egy bel canto operától. A férfi főszereplő, Nemorino őszinte boldogságkeresése, és az a tény, hogy hajlandó szinte mindent feláldozni a saját és a szerelme boldogsága érdekében, nagyon megható mozzanat. Ahogyan az is, hogy egy nagy mellényű katonatiszt elé tud kerülni, elszánva magát arra, hogy mindent megtegyen a boldogulása érdekében. Mindeközben Adina, a női főszereplő a darab elején kicsit felsőbbrendűen viselkedik, de aztán megtanulja értékelni a fontos vonásokat Nemorinóban.

– Az előadást Bonecz Veronika rendezi. Korábban dolgoztatok már együtt?

– Veronikával az őszi Manon Lescaut-produkcióban ismerkedtem meg, amikor dramaturgként dolgozott Juronics Tamás mellett. Később pedig elolvastam a Toscáról írt, olasz nyelvű szakdolgozatát, amiből a munkán túl képet kaphattam arról, hogy mi minden van az ő fejében és lelkében a színház kapcsán. Így nagyon örülök annak, hogy Barnák László őt kérte fel erre a produkcióra. Veronika képzettsége és személyisége is abszolút garancia arra, hogy egy szép Szerelmi bájital-előadást vigyünk színre.

– Mennyiben jelent más feladatot operát vezényelni, mint szimfonikus művet?

– Az operavezénylés nagyon szép és speciális világ. Azt gondolom, hogy egy operánál a rendezésből fakadó térbeliség és a szereplők száma miatt nagyobb rugalmasságra van szükség karmesterként, mint egy szimfónia vezénylésekor. Zenekari koncerteken is történhet ezer dolog, de egy operakarmesternek rendkívül fontos azt észben tartania, hogy hangszeres és vokális atlétákkal dolgozik együtt. Egyfajta segítő szerepben kell lennie, mert ha a színpadon történik valami az énekessel, akkor egy pillanat alatt kerülhetnek megbeszélt, bepróbált idők teljesen más irányba. Például átkerülhetnek levegővételek, megnyúlhatnak koronák, kiszélesítések. Ebben a kísérő érzékenységben, rugalmasságban és többfelé figyelésben másképpen, áttételesebben valósíthatja meg a saját elképzeléseit egy karmester.

A teljes interjú a PAPAGENO oldalán olvasható.