Máthé Beáta

magánénekes

//

1988-ban született Budapesten.

2005-2010 között a budapesti Főnix Művészeti Műhely Színiiskolában tanult, színészmesterség tanára Bicskei Kiss László volt.

2019-ben szerezte klasszikus operaénekművész mesterdiplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán. Énekemestere Temesi Mária és Andrejcsik István volt. Részt vett Vizin Viktória, Rost Andrea, Szinetár Miklós, Sass Sylvia, Marton Éva és Miklósa Erika mesterkurzusán.

2017-ben a Szegedi Nemzeti Színház énekkari tagja lett. Még ugyanabban az évben debütált énekkari szólistaként G. Bizet: 'Carmen' című operájának Mercedes-ével. Ezután következett Dargay – Nepp – Romhányi – Strauss: 'Szaffi' című meseoperettjének címszerepe és a P. Mascagni: 'Parasztbecsület' című opera Santuzza-ja.

2020 óta az operatagozat szólista magánénekese.

Ugyanebben az évben debütált a Magyar Állami Operaház produkciójában, a Szörényi – Bródy – Gyöngyösi által készített 'István, a király' rockopera szimfonikus változatának Rékájaként.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Ajánljuk még!
Szektor program képe
saját előadásNAGYSZÍNHÁZ

Szektor

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

Gazdálkodj okosan! program képe
továbbjátszásKISSZÍNHÁZ
A dzsungel könyve program képe
továbbjátszásNAGYSZÍNHÁZ

A dzsungel könyve

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál

ELŐADÁSAI
Marica grófnő

2025. NOVEMBER 15.

SZOMBAT

15:00

NAGYSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Marica grófnő

2025. NOVEMBER 14.

PÉNTEK

18:00

NAGYSZÍNHÁZ

Kazinczy Ferenc bérlet

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 6.

CSÜTÖRTÖK

14:00

NAGYSZÍNHÁZ

Morgó bérlet

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 6.

CSÜTÖRTÖK

10:00

NAGYSZÍNHÁZ

Hapci bérlet

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 7.

PÉNTEK

14:00

NAGYSZÍNHÁZ

Tudor bérlet

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 7.

PÉNTEK

10:00

NAGYSZÍNHÁZ

Szundi bérlet

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 12.

SZERDA

14:00

NAGYSZÍNHÁZ

Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 12.

SZERDA

10:00

NAGYSZÍNHÁZ

Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 11.

KEDD

14:00

NAGYSZÍNHÁZ

Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók

Jancsi és Juliska

2025. NOVEMBER 11.

KEDD

10:00

NAGYSZÍNHÁZ

Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók