Jakab Tamás

Jászai Mari-díjas színművész

//

1962-ben született Debrecenben.

1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol azóta is játszik.


1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megrendezték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt, és meghívták azóta legendássá vált társulatukba, az Atelier 212-be. Négy évig volt a társulat tagja. Itt eljátszotta többek között a Hamlet címszerepét, és Richmondot a III. Richárdból – szerbül.

2003 és 2005 között a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. A Bujtor István által rendezett Kakukkfészek című előadással bejárta az országot.


Számos filmet forgatott. Szerepelt a Széchenyi életét feldolgozó Hídemberben és a Glamourban, mely a 31. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lett.


Fontosabb szerepei:

Billy Bbitt a Kakukkfészekben,

Hamlet,

Claude a Hairben,

Tartuffe,

Malvolio a Vízkeresztben,

Mótel a Hegedűs a háztetőnben,

Júdás a Jézus Krisztus Szupersztárban,

Don Quijote a La Mancha lovagjában.


Legutóbbi filmszerep: Magyar Passió (rendező: Eperjes Károly)

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Ajánljuk még!
Szektor program képe
saját előadásNAGYSZÍNHÁZ

Szektor

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

Átváltozások program képe
bemutatóKISSZÍNHÁZ

Átváltozások

William Rowley - Thomas Middleton

Gazdálkodj okosan! program képe
továbbjátszásKISSZÍNHÁZ
ELŐADÁSAI
Erdő

2026. FEBRUÁR 27.

PÉNTEK

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Erdő

2026. FEBRUÁR 28.

SZOMBAT

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Gazdálkodj okosan!

2026. MÁRCIUS 13.

PÉNTEK

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Gazdálkodj okosan!

2026. MÁRCIUS 14.

SZOMBAT

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bérletszünet

A revizor

2026. MÁRCIUS 20.

PÉNTEK

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Latinovits Zoltán bérlet

Átváltozások

2026. ÁPRILIS 17.

PÉNTEK

19:00

KISSZÍNHÁZ

Nemzeti Premier bérlet

Átváltozások

2026. ÁPRILIS 18.

SZOMBAT

19:00

KISSZÍNHÁZ

József Attila bérlet

A revizor

2026. ÁPRILIS 23.

CSÜTÖRTÖK

18:00

NAGYSZÍNHÁZ

Tömörkény István bérlet

Átváltozások

2026. ÁPRILIS 19.

VASÁRNAP

19:00

KISSZÍNHÁZ

Erkel Ferenc 1. bérlet

A revizor

2026. ÁPRILIS 24.

PÉNTEK

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Domján Edit bérlet

Átváltozások

2026. ÁPRILIS 21.

KEDD

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bajor Gizi bérlet

A revizor

2026. ÁPRILIS 25.

SZOMBAT

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Makó Lajos bérlet

A revizor

2026. ÁPRILIS 26.

VASÁRNAP

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Ady Endre bérlet