Cseh Antal

magánénekes

//

1978-ban született Makón. 2005-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának magánének szakán, Andrejcsik István növendékeként, majd 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekesi szakán, ahol Andor Éva és Kovalik Balázs voltak a mesterei. Részt vett Hamari Júlia, Halmai Katalin, Polgár László, Renato Bruson, Jevgenyij Nyeszterenko, Vásáry Tamás és Marton Éva mesterkurzusain. 2006 óta énekel a Szegedi Nemzeti Színházban. Fontosabb szerepei: Háry János, Figaro a Sevillai borbélyban és a Figaro házasságában, Leporello/Masetto a Don Giovanniban, Anyegin, Reich a Windsori víg nőkben, Don Magnifico a Hamupipőkében, Scarpia a Toscában, Dulcamara a Szerelmi bájitalban. Énekel a Magyar Állami Operaházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban. 2001-ben az Országos Bordaléneklési Versenyen első díjas lett. 2003-ban a Gyurkovics Mária Énekverseny különdíjasa volt. 2003-ban a VI. Nikola Cvejics Nemzetközi Énekversenyen, Szerbiában elnyerte a Nagydíjat. 2004-ben megnyerte a IV. Országos Simándy József Énekversenyt, az I. Országos Erkel Ferenc Énekversenyen második díjat nyert.


2009-ben Dömötör díjat kapott.


2021-ben Szeged Kultúrájáért Díjat kapott.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Ajánljuk még!
Szektor program képe
saját előadásNAGYSZÍNHÁZ

Szektor

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér

A dzsungel könyve program képe
továbbjátszásNAGYSZÍNHÁZ

A dzsungel könyve

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál

Marica grófnő program képe
továbbjátszásNAGYSZÍNHÁZ

Marica grófnő

Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald

ELŐADÁSAI
Don Pasquale

2025. DECEMBER 20.

SZOMBAT

19:00

KISSZÍNHÁZ

József Attila bérlet

Don Pasquale

2026. JANUÁR 22.

CSÜTÖRTÖK

19:00

KISSZÍNHÁZ

Bajor Gizi bérlet

A dzsungel könyve

2026. JANUÁR 16.

PÉNTEK

19:00

NAGYSZÍNHÁZ

Bérletszünet

Don Pasquale

2026. JANUÁR 23.

PÉNTEK

19:00

KISSZÍNHÁZ

Gregor József 1. bérlet

Don Pasquale

2026. JANUÁR 24.

SZOMBAT

19:00

KISSZÍNHÁZ

Ady Endre 1. bérlet

A dzsungel könyve

2026. JANUÁR 17.

SZOMBAT

11:00

NAGYSZÍNHÁZ

Bérletszünet